Munkamegosztás
Görög korfa elemzése, plakát: G Janka
Niger korfa elemzése: Hanna
Bemutatkozó cikk, blog szerkesztés, plakát, Niger és Görögország korfájának összehasonlítása: Eszter
Munkamegosztás, tapasztalatok, megélések összefoglalása, javaslatok a jövőre vonatkozóan, kiegészítések: Donát
Tapasztalatok, megélések
Első hallásra a feladat nagyon komplexnek tűnt. Az első órán mindenki önállóan megnézegette az ajánlott programban szereplő korfákat majd ezek közül közösen választottuk ki a nekünk legjobban tetszőt. Igyekeztünk két nagyon különböző korfát találni, így esett a választás a görög és a niger korfákra. A görög egy elöregedő társadalmat, míg a niger egy fiatalodó, dinamikusan növekvő társadalmat mutat be. Szintén ezen az órán megegyeztünk abban, hogy melyik blog felületet használjuk.
Ezt követően végig olvastuk újra a feladat kiírását és felosztottuk a feladatokat.
A feladat során végig kellett gondolni, hogy mi állhat a különböző korfa minták hátterében és össze kellett hasonlítani a két különböző változatot. Az elemzéshez sokat kellett kutatni az interneten, ami időnként nem volt egyszerű, mert ezekről az országokról kevés háttér ismeretünk volt. A korfák összehasonlítása átfogó elemzést igényel, egy csomó minden megjelenik benne, tükrözi a gazdasági, társadalmi, történelmi, eseményeket. Sokat meg lehet tudni az ország egészségügyi, gazdasági, politikai, szociális hátteréről és azok változásairól, rövid és hosszú távú hatásairól.
Forrás
https://www.populationpyramid.net/